Tesco pályázatot nyert a Levél KSE 200.000 Ft értékben2023. márc. 10. : 11:46 |
Tesco pályázatot nyert a Levél KSE 200.000 Ft értékben |
Befejeződtek a 2019-2020. évi megyei felnőtt és utánpótlás bajnokságok2020. máj. 05. : 11:05 |
Tisztelt Egyesületi Vezetők! Az MLSZ Elnöksége tegnap döntést hozott a 2019/2020. évi bajnokságokról! A tömeges érintkezés továbbra is komoly veszélyt jelent, ezért a Magyar Labdarúgó Szövetség arról döntött, hogy szabadtéri amatőr és utánpótlás-bajnokságok idénye befejeződik. A megyei I-II-III. osztályú felnőtt bajnokságok elmaradt és hátralévő mérkőzéseit sem rendezzük meg. A megyei I. osztályú bajnoki táblázatok jelenlegi állapota a záró táblázat, a bajnokságoknak nem lesz hivatalos végeredménye, így nem lesznek bajnokok, érmesek, végeredmény alapján feljutók és kiesők sem, a csapatok nem kapnak érmet és oklevelet. A megyei I. osztályú bajnokság záró táblázatok első helyén álló csapatok (összesen húsz) lesznek jogosultak a 2020/21-es idényben az NB III-as bajnokságba nevezni. A 2020/21-es idényben a megyei I. osztályú bajnokságokra a 2019/20-as megyei I. osztályú bajnokságokban részt vett csapatok (kivéve a fentiek alapján más osztályban induló csapatokat), valamint az NB III-ból kikerült csapatok nevezhetnek. Annak érdekében, hogy országos szinten ne növekedjen drasztikusan az érintkezések száma, minden további országos és megyei bajnokság, kupa és grassroots torna lezárásra kerül. Több mérkőzést nem játszanak a csapatok. A tabellák jelenlegi állapotukban rögzülnek és nincs hivatalos végeredmény, nincsenek helyezettek, nincs végeredmény alapján feljutó és kieső, a csapatok nem kapnak érmet és oklevelet. Megyénkre vonatkozóan konkrétan azt jelenti, hogy az SC Sopron nevezhet NB III-ra, rajta kívül minden megyei csapat a 2019-2020-as szezonnal azonos szintű bajnokságba jogosult nevezni nyáron. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden egyesület ugyanott köteles indulni, hiszen pl. a Megyei I.-II. osztályú csapat dönthet úgy, hogy csak alacsonyabb osztályra adja be nevezését, és így lehetőség nyílhat a szokott módon a Megyei I., II. osztályú bajnokságok létszámának feltöltésére - e folyamat az illetékes szakbizottságok hatáskörébe tartozik. Az MLSZ nem javasolja az amatőrök számára a közös edzések elkezdését, de mivel a vonatkozó Kormányrendelet erre lehetőséget ad, így minden egyesület saját belátása, és a sportpálya tulajdonosának hozzájárulása szerint saját hatáskörben dönthet erről. Az MLSZ Elnökségének határozatáról bővebben itt olvashatnak: http://dokumentumtar.mlsz.hu/index2.htm Üdvözlettel: Horváth László MLSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgató |
Otthoni edzéstervek, U92020. máj. 04. : 16:55 |
Otthoni edzés, 2020.03.23-26. U9 (PDF formátum) Otthoni edzés, 2020.03.30-04.03. U9 (PDF formátum) Otthoni edzés, 2020.04.06-10. U9 (PDF formátum) Otthoni edzés, 2020.04.13-17. U9 (PDF formátum) Otthoni edzés, 2020.04.20-24. U9 (PDF formátum) |
Otthoni edzéstervek, U72020. máj. 04. : 16:50 |
Otthoni edzés, 2020.03.23-26. U7 (PDF formátum) Otthoni edzés, 2020.03.30-04.03. U7 (PDF formátum) Otthoni edzés, 2020.04.06-10. U7 (PDF formátum) Otthoni edzés, 2020.04.13-17. U7 (PDF formátum) Otthoni edzés, 2020.04.20-24. U7 (PDF formátum) |
Otthoni edzéstervek, U192020. ápr. 30. : 11:17 |
Otthoni edzés, 2020.03.16-22. U19 (Word formátum) Otthoni edzés, 2020.03.16-22. U19 (PDF formátum) Otthoni edzés, 2020.03.23-29. U19 (Word formátum) Otthoni edzés, 2020.03.23-29. U19 (PDF formátum) Otthoni edzés, 2020.03.30-04.05. U19 (Word formátum) Otthoni edzés, 2020.03.30-04.05. U19 (PDF formátum) Otthoni edzés, 2020.04.06-12. U19 (Word formátum) Otthoni edzés, 2020.04.06-12. U19 (PDF formátum) Otthoni edzés, 2020.04.13-19. U19 (Word formátum) Otthoni edzés, 2020.04.13-19. U19 (PDF formátum) Otthoni edzés, 2020.04.20-26. U19 (Word formátum) Otthoni edzés, 2020.04.20-26. U19 (PDF formátum) Otthoni edzés, 2020.04.27-05.03. U19 (Word formátum) Otthoni edzés, 2020.04.27-05.03. U19 (PDF formátum) |
Otthoni edzéstervek, U142020. ápr. 30. : 11:06 |
Otthoni edzés, 2020.03.16-22. U14 (Word formátum) Otthoni edzés, 2020.03.16-22. U14 (PDF formátum) Otthoni edzés, 2020.03.23-29. U14 (Word formátum) Otthoni edzés, 2020.03.23-29. U14 (PDF formátum) Otthoni edzés, 2020.03.30-04.05. U14 (Word formátum) Otthoni edzés, 2020.03.30-04.05. U14 (PDF formátum) Otthoni edzés, 2020.04.06-12. U14 (Word formátum) Otthoni edzés, 2020.04.06-12. U14 (PDF formátum) Otthoni edzés, 2020.04.13-19. U14 (Word formátum) Otthoni edzés, 2020.04.13-19. U14 (PDF formátum) Otthoni edzés, 2020.04.20-26. U14 (Word formátum) Otthoni edzés, 2020.04.20-26. U14 (PDF formátum) Otthoni edzés, 2020.04.27-05.03. U14 (Word formátum) Otthoni edzés, 2020.04.27-05.03. U14 (PDF formátum) |
Oldal: >>